Azt gondolom sokan élik úgy az életüket, hogy a régmúlt árnyékában be nem gyógyult sebek zilálják fel olykor a mindennapok csendjét. Talán nem is csak a régmúlt, hanem akár a közelmúlt emlékei, eseményei is hordozhatnak magukban elszenvedett sérelmeket. Akarva vagy akaratlanul, de áldozatai lettünk olyan lelki sebeknek, amelyek aztán bennünk maradnak feldolgozatlanul és így haladunk tovább az életünk folyamán. Feldolgozás, megértés, megbocsájtás és elengedés nélkül viszont csak teherként cipeljük tovább vállunkon, hátunkon mindezt. A málhaként ránk nehezedő lelki súly aztán szépen lassan felőröl bennünket belülről és olykor élhetetlenné teszi a napjainkat. A felhőtlen életünk gyakran válik borongós és kies tájjá, amelyben már nem barangolunk akkora örömmel mint azelőtt.

Hogyan szenvedünk el lelki sebeket? Hogyan lesz megsebzett a lélek?

Sokszor nem akarod és megtörténik, sokszor csak némán és csendben állsz megdöbbenve, hogy miért pont veled történik mindez. Elképzelhető, hogy egy sima csendes szemlélőként érkezel, de sértett lélekkel távozol. Van rengeteg alkalom, amikor meg sem érdemled, de mégis rajtad csattan az ostor, ami lélekig hatol és lerombol belőled valamit.
Számtalan változata lehet annak, hogy egy lélek mély sebet, vagy egyszerűen csak egy negatív lenyomatot kapjon. Még csak fel sem kell nőnöd hozzá és már tucatjával lehet rajtad annyi málhasúly, amitől aztán a felnőtté válás során nem tudsz majd teljesen kibontakozni. Éppen ezért alakítanak ki sokan nehezen felnőtt életet, mert a megsebzett lélek folyton segítségért kiált.

Mik lehetnek mégis ezek az úgynevezett lelki sebek? Vajon mire mondhatjuk azt, hogy ez mélyen érintett és nyomot hagyott bennem?

Lehet egy váratlan tragédia, haláleset, vagy előfordulhat mindez egy szakítás miatt. Aztán ott van a válás, elválás, ami szintén rendszeres okozója lehet problémáinknak, ha nem vagyunk elég erősek lelkileg, hogy feldolgozzuk azt. Van, hogy az ember a munkahelyén lévő stressztől érzi úgy, hogy lelkileg összetört, de előfordul olyan is, hogy a teljesítménykényszer okoz valakinél lelki törést.
Aztán ott van a gyermekkor, ahol számtalan negatív impulzus érhet minket. Elég csak arra gondolni, hogy egy formálódó közösség tagjaként, mennyi mindenen át kell mennünk, ahhoz, hogy valódi helyünk legyen a csapatban. Vagy mondhatom azt is amikor valaki sportol és a csapatban ért sikertelenség, vagy éppen hibás edzői magatartás gyűri maga alá és nem tud belőle tovább lépni.

Aztán ott vannak azok a sajnálatos dolgok is, amikor a családon belül ér erőszak valakit. Ennek is számtalan formája van, nem kell feltétlenül tettlegességig fajulnia, mert van akit szavakkal is folyamatosan a földbe lehet döngölni. Ennek a magatartásformának a romboló hatása egy életre meg tudja határozni bárki életét. Önbizalmat és belső értékeket rombol és teljesen rányomhatja bélyegét az életünk hátralévő részére, ha nem foglalkozunk a problémával. Viszont sokszor előfordul, hogy gyermekkorban a tettlegesség is mindennapos vagy időszakosan visszatérő. Így nekik sem könnyű a gyerekkor mindennapjait lelkileg megélni és még nehezebb utat találniuk a felnőtt élet felé vezető úton.

Nehéz dolog a megsebzett lélekkel való élet és azon sérelmek feloldása! Nem csak azért mert nehezen talál bizalmat másokban, hanem azért is, mert az ezernyi sebre ezernyi gyógyír való, mire valaki feldolgozza az összes fájdalmát.

Nem vagyok pszichológus, sem pedig pszichiáter. A témát nem is ebből a szemszögből karoltam fel. Pusztán csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ne hagyjuk ezeket a dolgokat magunkban elfojtva, feldolgozatlanul, mert annak számos olyan következménye lehet ránk nézve, ami csak jobban megnehezíti életünket.

Ebből adódóan lehetnek egészségügyi problémáink, mert a lélek összeroppanása után a test következik. Ezekből keletkezhetnek az úgynevezett pszichoszomatikus betegségek, amelyek utolérhetnek minket. Vagy ott van az a vetülete is, hogy a társadalomban sem találjuk meg a helyünket és ezért nem jutunk előre úgy ahogy mi szeretnénk. Aztán ott vannak a társas kapcsolataink, ahová a hibás mintáinkkal lépünk bele és a megsebzett lélek feldolgozatlan sebeivel próbálunk kihozni valamit a mindennapokból. Legtöbbször sikertelenül, vagy csak nagy nehézségek árán…

Mégis mit tehetünk? Mi lenne célravezető egy-egy ilyen helyzetben?

Az első és legfontosabb -az én véleményem szerint- a felismerés. Amint felismerem és ki is tudom jelenteni, hogy az életem bizonyos területein gond van, elindíthatok egy folyamatot. Ez a folyamat segít majd, hogy nekiálljak a megsebzett lélekben esett „károkat kijavítani”. Megoldás mindenre van és sokszor ott van kéznél minden, csak egyszerűen nem látjuk, vagy nem vagyunk elég bátrak, hogy megfogjuk őket. A mai világban amúgy is sokkal több kézzel fogható praktika létezik arra, hogy valahogyan elkezdjem úgymond rendbe tenni önmagam és a lelki világomat. Egészen a pszichológustól kezdve, a jógán keresztül, a relaxációk, meditációk ösvényén át, a kineziológián túl és az önismereti csoportok mellett még számos praktika és lehetőség áll rendelkezésre bárki számára.

Amit még javasolni szoktam, hogy keresd az utad! Ne akarj ott megállni ahol vagy, hanem mindig törekedj arra, hogy keresd azt a utat, amit igazán szeretnél hogy megtörténjen veled. Még ha sebzett is a lelked, de a válaszokat meg tudja mutatni neked. Ha tudsz lélekből dönteni, akkor mindig tudni fogod a megfelelő utat is. Ha egész pontos akarok lenni, akkor lélek tudja, hogy hová kell elérned, így lesz célod. Ha van célod, akkor lesz hozzá út is. Az út pedig maga a megtapasztalások, fejlődések lehetősége. Amikor egy jó úton haladunk, akkor is oldódunk folyamatosan. Azon az úton haladva ugyanis a pozitív „zsetonokat” tudjuk begyűjteni, amiket szépen tovább tudunk vinni magunkkal.

A megsebzett lélek is képes meggyógyulni! Még akkor is, ha sokszor érezzük azt, hogy egymagunk vagyunk egy óriások lakta világ minden problémájával szemben. Ha megfelelő felismerésünk van a saját helyzetünkről, ha találunk magunknak kézzel fogható célokat, ha megtanulunk újra hinni magunkban és bátran elindulni a változás útján, akkor biztosan sikerül menet közben ledobni vállunkról a feleslegesen cipelt súlyokat is.

Fontos, hogy minden nap tegyünk magunkért valamit! Még akkor is, ha éppen nem látjuk magunk előtt a szebb és reményekkel teli jövőt, ami megdobogtatná őszintén a szívünket!

Vegyük kezünkbe a saját sorsunkat, higgyünk mindig magunkban és bízzunk egy jobb életben. Nem hiszem, hogy hiába volna mindez!

A további írásaimat itt tudod olvasni!

Egy témához kapcsolódó korábbi írásom itt olvasható

Üzenetet pedig itt tudsz írni nekem!

Oldalaimat követheted a Facebookon és az Instagramon is!