Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Egy kisebb tálka rizst majszolgatva, egykedvűen ültem az öreg diófa árnyékában és a világ nagy dolgaival kapcsolatban forgattam gondolataimat. Nem volt ez olyan vészesen nagy elmélkedés, sokkal inkább volt egyfajta befelé fordulás, amely segítségével megérteni próbáltam azokat a dolgokat, amelyen töprengeni kezdtem. Alapvetően egy álmodozó, ábrándozó típusnak jellemezném magam, de azért tisztában vagyok a realitás sziklaszilárd talajával is. Így aztán elmélkedéseim igenis jellemzőnek mondhatóak mindennapjaimra, ugyanis a szív-lélek-agy tengelyen megácsolt hajómmal többször kerülök a hánykolódó tenger egyhangú vizére. Pontosan oda, ahol aztán a legmélyebb dolgokban elmerülve, magát az ábrándok útját járva, a nagy felismerések születnek meg bennem. Azokban ugyanis rendszerint elmerengve, egy kicsit talán a rózsaszín vattacukor felhőkben elbújva, de mégis azért szem előtt maradva szívesen időzöm kedvemre.
A diófa terebélyes lombja alatt ülve, a madarak dallamos énekét hallgatva a nyári nagy melegben, lágy szellő fújta arrébb néha tekintetem. Amely ugyan nem kalandozott el a végtelenség által megírt és boldogságba merített vásznán, de azért hagyott néha maga után némi űrt az elmém kalandozásai során. Ezekben a nagy elmélkedésekben és a lélek zegzugos útjait rendszerint magányosan járva, arra jutottam, hogy szerencsés ember vagyok. Nem feltétlenül tudom ezt száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, de talán közel állok ahhoz ,hogy ez valóban egy tény és nem csak egy egyszerű kinyilatkoztatás.
Az árnyékban meghúzódva a legmélyebb megértésemet keresve méláztam el azon, hogy vajon az életemben a sorsszerű találkozásokban, ahol kevés a véletlen, mennyi az időszerűség? Gondolkodtam azon, hogy vajon ebben maga az időszerűség is egyfajta paradoxon, vagy mindössze csak a sors hétköznapi játéka? Vagyis egy színházi előadáshoz hasonlító, gondosan megkomponált remekmű az, hogy aki belép az életembe az éppen időben érkezik és a sors szerint rendben van így? Bár nem kételkedem ezekben a dolgokban, de mégis piszkálja a rendre elkalandozó fantáziámat, hogy vajon mi a vezérlő elv ezen dolgok mögött? Mégis mi lehet az időszerűség és a sorsszerűség angyali játéka és üzenete mögött? Mennyire lehet egy-egy találkozás egyszerre sorsszerű és időszerű is? A saját gondolataimat tovább futtatva egyszerű tényként állapítottam meg, hogy bizony ezen dolgok valószínűsége teljesen egyértelmű. Annak elrendezése az univerzum részéről nagyon is rendben van és helytálló.
Az életünk ugyanis egy összetett dolog. Abban nem csak a logikusnak mondható dolgok, hanem véletleneknek hitt sorsszerűségek is bőven keresztezik utunkat. Mindezeken felül saját megtapasztalásaink tovább gazdagítják azt a képet, amely aztán egy nagy egésszé formálódik és mi életnek hívjuk majd. Ez pedig a saját színdarabod lesz. Egy olyan színdarab, amelyben az állandóságot és a változást párhuzamosan alapul véve, a sors és az idő egyaránt helyet foglal majd magának a rendezői székben. Te pedig főszereplőként kipróbálhatod majd magad bizonyos helyzetekben, szituációkban.
Az életünk egy érdekes dolog és annak nem csak mi vagyunk a részesei, hanem mindenki más, aki körülvesz bennünket. Éppen ezért fontos megérteni azt, hogy ebben a nagy kavalkádban, ugyan részei vagyunk az egésznek, de nem feltétlenül tartozunk mindenhová. Bár azt hiszem, hogy ezt talán nagyon sokan megértették már az életük során. Hiszen hová is lenne a világ, ha mindannyian, mindenhová tartozni szeretnénk egyszerre. Ez bizony sem az idő végtelen forgatagában, sem pedig a jelen zegzugos útjain sem lehetséges. Ugyanis a térből és időből mindig csak annyit foglalhatunk és mondhatunk magunkénak, amennyire éppen szükségünk van. Sem többet, sem pedig kevesebbet!
A diófa vendégszeretetét élvezve, tovább haladtam gondolataimmal és gondosan fűztem fel azon felismeréseimet egy fonálra, amelyek engem is közelebb vittek a megértéshez. Így aztán arra jutottam, hogy az életút, amin a lélek némán és céltudatosan halad, korántsem sétagalopp. Annak formálója és velejárója például az is, hogy az általunk megkezdett ösvényen más vándorokkal is összehoz minket a sors. Így aztán vagy tanítókkal, vagy útkeresőkkel, vagy pedig a lélek útjait fürkészőkkel időzünk egy darabig. Aztán csendben tovább állunk miközben a megtapasztalásainkat, a vállunkra hanyagul feldobott tarisznyánkba tesszük. Aztán visszük tovább magunkkal, mert később ezek bizony majd jó szolgálatot fognak tenni nekünk. Magasztos, vagy éppen nagy tanításokkal bíró találkozások ezek, amelyeket az életünk részévé formálunk, vagy éppen teljes mellszélességgel kizárjuk azokat onnan. Haszna mindegyiknek van! Viszont azok lényegét tekintve nekünk kell egyértelműen megfogalmaznunk, hogy mi az, amit örömmel viszünk tovább a más vándorok által ránk hagyott morzsák, kavicsok és egyéb hasznos dolgok közül.
Személy szerint mindig nagy örömmel és nyitott szívvel állok az új találkozások elé! Azokban egyszerre érzékelem a sorsszerű dolgokat és egyszerre látom meg azt is, hogy mennyire volt időszerű a találkozásunk. Amikor az utunk keresztezi egymást, abban bizony az univerzum mindent elrendező, igazító és teremtő ujja is benne van. Hiszek ugyanis abban, hogy akivel összehoznak az égiek attól mondjuk tanulhatok valamit, vagy csak egyszerűen van valami feladatom vele. Van például olyan, akivel egy egészen nyúlfarknyi úton megyünk együtt a lélek egykedvű, de vidám hangját követve. Aztán van akivel egy kicsit hosszabb úton haladunk közösen és verünk tábort olykor, ha ránk esteledik és pihenésre vágyunk. Majd egy jó diskurzust megélve, a csillagos ég alatt látunk rá egymás lelki dolgaira mélyebben. Aztán létezik olyan is, hogy valakivel egy életen át közös az utunk és ha úgy rendezték el fent, akkor a sorsunk is. A kérdés mindig csak az, hogy mi magunk mit ismerünk fel ebből az egészből!
Amikor együtt indulunk el egy közös úton valakivel, akkor annak alapja a bizalom lesz. Meg persze a hit, hiszen ők ketten nagy egyetértésben, egymásba fonódva szeretik és támogatják egymást és persze ezáltal téged és engem is. Egy új ösvényen együtt haladni nagyon felemelő dolog! Abban egyszerre van benne minden nagyszerűsége az életnek, áldott tanítása a léleknek és ugyanakkor az egyszerűsége a mindenségnek. Azt gondolom, hogy ezen találkozások varázsporral vannak hintve és mindezek mellé egy olyan felemelkedés is jár, amely az életünket alapjaiban határozza meg aztán a jövőben. Persze csak akkor, ha megengedjük magunknak, hogy az effajta változással járó dolgok fészket rakjanak lelkünkben és ott költsenek ezentúl abban a fészekben, amely hittel van átfonva.
Az öreg diófa ezer történetet rejtő ágai alatt elmélkedve, az a kérdés ütött szöget a fejembe, hogy vajon mire jók ezek a találkozások, ha nincsenek hozzá felismerések? Vajon meglátjuk-e benne a tanítást és értjük-e az üzenetet, amit az univerzum küld felénk? Annak ugyanis jelentősége és fontos szerepe van az életemben, hogy én magam mit értek meg ezekből. Mit tudok majd ebből például a magam javára fordítani? A felismeréseim tovább visznek-e majd az utamon, vagy egy kicsit időznöm kell egy állomáson, amíg lélekben is utolérnek a válaszaim?
A gondolataimat egy nemes spirálon tovább futtatva és azt gondosan, szálanként tovább fűzve pozitív energiával, még ennél is messzebb merészkedtem. Arra kerestem ugyanis a választ, vagyis keresem még mindig, hogy az égből kapott segítők, a vándortársak, a lélekben velem együtt haladók vajon kapnak-e mindig elég törődést? Mi van akkor, ha valaki mégsem él egy ilyen lehetőséggel? Mi van akkor, ha valaki elhanyagolja, vagy mondjuk nem ápolja, nem gondozza azt a kapcsolatot, amelyet az égiek bíztak rá? Mi történik, ha a sors által hozzám irányított tanítót mondjuk hanyag eleganciával figyelmen kívül hagyom és a magam útját járom tovább? Akkor vajon mi fog megvalósulni abból, amit mondjuk egy ilyen találkozás alkalmával lehetőségem lenne megfejlődni? Vajon a sors és az univerzum így is a segítségemre siet és felkarol, vagy csak egyszerűen elfogadja a döntésemet?
Az első a szabad akarat! Így aztán, ha valaki úgy dönt, hogy nem él az előtte álló lehetőséggel, vagy nem érzi magáénak az életébe segítőként „bedobott” vándort, akkor azt el kell fogadni. Olyan ez, mintha az égiek az általunk sorsnak gondolt, ámde mégis célirányos szándékkal mentőöveket dobálnának felénk. Mi pedig szabadon eldönthetjük, hogy ezekben megkapaszkodunk, vagy egyszerűen csak elengedjük azokat magunk mellett. A döntésedet minden esetben tiszteletben fogják tartani. Viszont egy nagyon fontos kérdés továbbra is megválaszolatlan marad. Mégpedig az, hogy vajon mit tudtam volna azzal a mentőövvel, vagy a mellém ledobott magányos, de bölcs vándorral közösen megfejlődni? Hiszen a fejlődésünk itt a földi létben igenis fontos dolog! Legyen az a lelki, a fizikai, vagy a szellemi síkon, akkor sem elhanyagolható. Fontos ugyanis, hogy előre haladjunk a megértések útján. Persze mindez csak akkor lehetséges, ha elértünk már a változás díszesre faragott kapujába és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy belépjünk rajta. Vagy mondjuk eléggé feszít már egy élethelyzet, vagy egyszerűen csak útkeresőkké váltunk és irányt akarunk találni magunknak a továbblépéshez. A legfontosabb mondjuk akkor is az lesz, hogy van-e szándék benned arra, hogy változtass, fejlődj és a felismeréseid által haladj tovább az utadon?
A vén diófa hűvöset adó ágai alatt ejtőzve az egyszerű dolgok és a spirituális következtetések hullámain hajókáztam tovább, amelyet a hit sziklaszilárd alapjaiból építettem még anno. Miközben a megértés tengerének vizét szeltem és jó kapitányként a magam hajóját kormányoztam, újra egy kérdés merült fel bennem. Mi van akkor, ha az utadat keresztező vándor tarisznyájában, vagy elméjének zegzugos és fondorlatos ösvényein ott lapul az útmutatás is? Az az útmutatás, amely egyfajta térképként mutatná meg neked az irányt és segítene abban, hogy világosan meglásd az ösvényt, amely kivezet téged a fényre. Mi van akkor, ha éppen ez az útmutatás az, amely eddig a kirakós játékodból hiányzott és most nemes mankóként segíthetne téged tovább bicceni az életedben?
A körülöttünk felvillanó jelek értelmezése és megértése nem mindig egyszerű feladat. Viszont aki nyitott szívvel tekint a világra, az megláthatja benne azt a csodát is, amit az univerzum tartogat számára. Ezek a csodák pedig csak arra várnak, hogy mi megnyíljunk előttük. Így aztán, ha utadat ismeretlen vándor, vagy egy jószívű segítő keresztezi, vagy egy teljesen új kapcsolódás eredményeként találod magad szemben valakivel, annak mindig oka van. Én nem mondom azt, hogy neked kötelességed élni ezzel! Sokkal inkább gondolom azt, hogy lehetőséget kapsz arra, hogy próbára tedd önmagad és a segítséget, az útmutatást elfogadd. Persze mindezt akkor, ha szabad akaratodból és a lélek legmélyebb érzéseitől vezérelve te magad is úgy érzed, hogy ennek eljött az ideje. Egyébként mint minden más esetben, a döntés itt is a tiéd. Így aztán neked kell egyértelmű voksot tenned amellett, hogy melyik irányba haladsz majd tovább.
Egyszerűnek tűnő képletek és olykor hamis megoldáshalmazok nehezítik az utadat. Ugyanakkor az ősidők óta hangoztatott megrögződések mantrái zúgnak fel a háttérben miközben te azon gondolkozol, hogy vajon merre tovább? A megértésekkel teli zsák szája pedig bevarrva várja, hogy valaki végre a hit erejével feltépje azt. Közben a szellem pedig ácsingózva nézi és áhítozva várja azt a tápoldatot, amelytől újra eredeti fényében tudna ragyogni. Mi pedig hanyag eleganciával, olykor talán a restség és a kevélység energiáival átitatott jellemvonásokkal, egyetlen mozdulattal intünk búcsút annak a lehetőségnek, amely a válaszaimat hordozza magában.
Talán nem felelőtlenség kijelenteni, hogy mindenki a szabad akarata szerint dönthet arról, hogy egy adott útelágazásnál melyik irányba fordul. Elfogadom, ha valaki a segítőit hátra hagyva egy új utat választ magának. Megértem azt is, aki úgy gondolja, hogy az univerzum által az útjába küldött egykedvű bölcsek és vándorok hívó szavát figyelmen kívül hagyja és másik lehetőséget tart megfelelőnek. Valahol azt is érteni vélem, ha valaki egyszerűen csak elhanyagolja azokat a kapcsolatokat, amelyek előre vihetnék a mindennapokban. Vagy egyszerűen csak a jó szív és a tiszta szándék mentén felkarolhatnák őt is és segíthetnék az útját egy darabig.
Az öreg diófa árnyékában elszenderedve, egy nagyon mély és édes álomból visszatérve azon kaptam magam, hogy elszaladt az idő velem. Miközben a tovább induláson gondolkoztam, még élénken élt bennem a képe azoknak a dolgoknak, amelyeket a nagy elmélkedésem szült meg az elmémben. Az utunkba tévedt vándorok foltos tarisznyája, az egykedvű bölcsek őszes szakálla, a lehetőségek, tanítások és a lélek ragyogó fényessége, mint egy gyönyörű emlékképként ragyog fel bennem. Az út, amin járunk nem sokszor egyenes. Azokban a görbe részek a tanítások, az egyenes részek pedig a pihenést, vagy a felkészülést adják. Így pedig az életünk egy izgalmas és nagyszerű kalanddá alakul át, hiszen azokban minden egyes főhős egy újabb fejezet szüleménye.
Minden megtapasztalásom összegezve és egy ócska pergamenre vésve, talán nekem is számot kell adnom a teremtő felé. Talán csak egy bolond vándor vagyok én is, aki a hátára feldobott tarisznyájában értékes kincseket rejteget. Aki a rekedtes hangjával, de mégis kellő tapasztalattal a háta mögött az irányt mutatja meg neked. Vagy az is lehet, hogy csak egy egyszerű kopaszodó, vén bölcs vagyok, aki a tetteivel és a soha véget nem érő történeteivel próbál téged terelgetni a helyes útra. Ugyanezen eszmefuttatás mentén, akár lehetek az is számodra, aki világos, tiszta intuícióval és tiszta szándékkal mutatja meg, hogy merre fordítsd a tekinteted. Én ugyanis felelősséget vállalok érted, ha az utad elején úgy döntöttél, hogy megbízol bennem. A bizalmadat pedig minduntalan meg fogom neked hálálni! Persze nem csak én leszek hálás neked, hanem az élet nevű kirakós játék is, amely a bizalmába fogad majd téged és mindenki mást, aki arra érdemes.
A saját magam megértéseit keresve, miközben egykedvűen nyújtózkodtam egy nagyot arra jutottam, hogy az élet egyszerű kinyilatkoztatása mégiscsak az, hogy a megoldások és az azokhoz tartozó kulcsok előttünk hevernek. Talán ha tisztábban látnánk, vagy hagynánk az érzéseinket a felszínre törni. Ha csak egyszerűen engednénk magunkat az áramlással haladni és nem gátat szabni a dolgoknak, talán magunk is közelebb kerülnénk a megértésekhez.
A vattacukorfelhőbe bújtatott ábrándozásaim során azt is megfejtettem, hogy a dolgok egyszerűségében rejlik azok nagyszerűsége. S míg sokan indokolatlanul a karmát hajszolják, vagy mindenre oldást és megoldást keresnek, közben elsiklanak az „ÉN” felett. Teszik mindezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyják a válaszok legegyszerűbb és leghatékonyabb formáját, azaz a legbelső hangot. Pedig az iránytű fontos dolog! A lélek hangja pedig minduntalan a segítségedre sietne, ha befelé fordítanád néha a figyelmed. Azzal pedig messzebb juthatnál mint eddig bármikor és talán szívesebben beszélgetnél te magad is az út szélén melléd szegődő vándorokkal. Vagy nagyobb örömmel hallgatnád meg az őszes szakállú bölcsek tanításait és fogadnád el tőlük teljes megértésben a tanácsot, amelyet neked szántak.
Az élet szeret téged! Hiszen minden alkalommal szelíd tenyerével ölel körbe és annak fészekmeleg puhaságával mindig a legjobbat akarja neked. Egyszerre óv és védelmez, ugyanakkor szeretettel adja át neked díszes kötésben a tanításokat is, ha éppen az szükséges. Ezek a tanítások pedig az életed alap építőkövei lesznek majd és elkísérnek téged mindenhová az utadon. Te pedig egy kerek egésszé formálódsz majd az évek alatt, ha van benned kitartás, alázat és persze hajlandóság arra, hogy a fejlődés útjára lépj! Vagy vándorokkal, vagy bölcsekkel, vagy azok nélkül! A lényeg, hogy mindig tegyél magadért valamit, ami a fejlődésedet szolgálja!
Köszönöm szépen, hogy elolvastad! Ha tetszett, akkor ne felejtsd el megosztani, hátha másoknak is útmutatás lehet az írásom, amely az öreg diófa árnyékában íródott!
Bővebben itt olvashatsz rólam!
Kövesd oldalaimat a Facebookon és az Instagramon is!
Közvetlen üzenet írása
az öreg diófa árnyékában