Ábrándoztam róla. Mint amolyan kisgyermek, aki a szent ünnepet várja és lelkében kis madárfészekben költi ki a szeretet apró kis tojásait. Pontosan úgy volt az ábrándjaimban benne minden. Nem csak úgy egyik napról a másikra, hanem állandóan. Valahogy mindig is éreztem itt legbelül, hogy emberekkel akarok majd foglalkozni. Ez önmagában nem olyan nagy szám, hiszen minden embernek vannak víziói, elképzelései a világról vagy a saját jövőjéről. Az sem gond, ha néha nagyobbat álmodunk, mint ami megvalósítható lenne. Ha az irány jó, akkor fentről úgy is hozzáigazítanak mindent az elképzeléseinkhez. Azt szoktam mondani, hogy ilyenkor sem hagynak bennünket cserben, hiszen ha a lelkünk súgja azt, hogy merre menjünk mindig jó lesz az irány. Ez egy kicsit másabb jellegű dolog. Ez amolyan belső hang, egy belső iránytű, ami megpróbál minket a helyes irányba terelni és megmutatni azt az utat amerre valójában tartanunk kéne. Amennyiben nyitottak vagyunk és hallgatunk a belső iránytűnkre, úgy elérhetünk oda ahol lennünk kell. Én is így jutottam el oda, hogy az álmaim szerint élhetek. Emberekkel foglalkozom és közben sok olyan dolgot megteszek értük, amitől jobban érzik magukat az életben. Hálás is vagyok ezért a sorsnak és minden földi és égi segítőmnek egyaránt. Pedig sokáig én sem láttam az utat, én sem tartottam mindig a helyes irányba, de valahogy mindig visszakanyarodtam. Mindezt csak azért tudtam megtenni, mert a belső iránytű útmutatása mélyen ott zakatolt bennem és szelíden suttogta nekem minden nap azt lélekből, hogy merre van a helyes irány.
A belső iránytű, a megmondó, a kis hang amely egy jó irányba terel minket. Persze mindezt csak akkor, ha meghalljuk, vagy megértjük, hogy mit is akar mondani nekünk. Nem akar többet annál, mint eszünkbe juttatni, hogy mi az a vállalásunk, amelyet ebben a földi létünkben kellene véghez vinnünk. Nem mindig halljuk, nem mindig látjuk, nem mindig értjük, de attól még létezik és ott van. Ha megtanulunk magunkra figyelni, ha megértjük hogyan és miként segít minket a belső sugallatunk, akkor könnyebben és hatékonyabban vesszük az akadályainkat a mindennapok során. Persze nem csak akadályok vannak előttünk, hanem lehetőségek is és aki bölcsen próbál élni az nem is akadályként éli meg az elé kerülő élethelyzeteket. Az életben éppen annyi öröm mint bánat ér bennünket. Vagy mondhatom úgy is, hogy van akit több öröm és van akit több bánat. Persze ez is csak megítélés kérdése.
Mire jó a belső iránytű? Merre tart a lélek? Mire tanít egy-egy élethelyzet?
A belső iránytű a lélekből fakad. Ha a lelkünket közel érezzük magunkhoz, akkor világosan ki fog rajzolódni előttünk a megfelelő útvonal is. Sokan voltunk és vagyunk is abban a helyzetben, hogy életünk egy-egy szakaszában válaszutak elé kerülünk. Lehetnek ezek a válaszutak a párkapcsolatból adódóak, lehetnek munkahelyi jellegűek, vagy sűrűn előfordul még a családon belüli irányváltás lehetősége is. Ezek csak kiragadott példák, hiszen ennél jóval több és bonyolultabb szituáció is szembe jöhet velünk, ahol bizony döntenünk kell, hogy melyik irányba is menjünk tovább. Ezek a döntések egyébként mind az életünk jellemformálói is egyaránt. Ezek nem csak fizikai szinten formálják jellemünket, de a lelki síkon is nagyon sok mindenben alakítják életünket. Ezek a megtapasztalások és ezek a válaszutak mind arra hivatottak, hogy valamerre elforduljunk az utunkon. Amikor egy ilyen döntés megszületik, akkor valójában egy kicsit próbára is tesszük magunkat. Ilyenkor kerül csak igazán terítékre a hitünk, a bátorságunk és mondjuk ilyenkor szembesülünk azzal, hogy mit kezdünk majd magunkkal egy teljesen új élethelyzetben. Ezen élethelyzetek sokasága és az ezeken való edzettségünk is meghatározza majd, hogy felnőttként mennyire fogunk stabilan és mindennaposan kapcsolatban állni a saját belső iránytűnkkel. Az élet sokrétű és rengeteg meglepetést is tartogat nekünk. Ugyanis nem minden elénk kerülő életfeladat kiszámítható előre, vannak teljesen váratlan, úgynevezett elénk csöppenő dolgok is. Ezek megoldása és lereagálása is saját magunk talpraesettségén és felkészültségén fog múlni minden esetben. Ehhez kell igazán az önismeret, amelyet az életutunk során van lehetőségünk megszerezni. Jobban és pontosabban megfogalmazva az önmagunk mélyebb és hatékonyabb megismerése, amely nagyon sok és értékes megértést hordoz magában.
Merre fogunk haladni az életben? Amerre szeretnénk arra haladunk. Amerre meghatározzuk, arra fogunk tartani. Amilyen döntést hozunk az lesz az irány onnantól. Persze nem mindig mi döntünk, van hogy az élet dönt helyettünk, de onnantól ugyanúgy a mi kezünkben van az, hogy merre megyünk tovább. Mi az amitől mégis olyan fontos ez a kérdés? Egész pontosan attól, hogy csak azért mert egy irányt meghatároztunk még nem biztos, hogy a lelkünknek kedvezően cselekedtünk. Amikor egy irány nem jó, azt biztosan érezni fogjuk, ha valamiben nem döntöttünk jól, arról is tudomásunk lesz. Sőt létezik olyan is, hogy egy döntésünk jó egy darabig és menet közben jövünk csak rá, hogy nem erre kellett volna jönnünk Gondoljunk csak bele, hogy hányszor halljuk -akár ismerőseink, barátaink körében- azt, hogy egy munka elsőre mennyire jónak tűnt, de aztán jobban belemélyedve már nem tölt fel minket lelkileg annyira. Vagy ott van a klasszikus példa a házassággal, ahol pár hónap után elválnak, mert rájönnek, hogy mégsem az igazi számukra. Persze ezeket a példákat is lehetne bőven sorolni, de én csak ezt a kettőt ragadtam ki a szemléltetés kedvéért.
Hol van a gond ilyenkor? Ott, hogy utána nem változtatunk. Ott a gond, hogy utána nem változunk. Hiszen látnunk és éreznünk kéne, hogy valamire tanítani akar az élet azzal, amit letett elénk. Persze ezt is leírni sokkal könnyebb mint mondjuk cselekedni, hiszen sokszor éppen a saját döntésünk miatt nem tudunk aztán tovább állni egy kellemetlen szituációból. Pedig nem feltétlenül kellene beleragadni és benne maradni egy-egy élethelyzetben. Mindig van kiút, de a bátorságunk és a hitünk fogja meghatározni, hogy merünk-e, akarunk-e tovább menni.
Az sem egy utolsó szempont, hogy jóba vagy-e önmagaddal? Ismered-e önmagad és kellőképpen tisztában vagy-e mondjuk a határaiddal? Látod-e tisztán és reálisan önvalódat és tudod-e pontosan hol van a komfortzónád határa? Sok fontos és nem elhanyagolható kérdés, amire érdemes ismerni a válaszainkat. Miért fontos jóba lenni önmagaddal? Röviden szólva: Azért mert minden válasz benned van! Ez egy olyan lehetőség neked, amiben ott rejlik a válaszok sokasága. Ha van lelki békéd és jóba vagy önmagaddal, akkor olyan kapuk és utak nyílnak meg előtted, amik azelőtt nem voltak láthatóak. Akinek van lelki békéje az nyugodt, kiegyensúlyozott és eléri a harmónia állapotát. Nem azt mondom, hogy ezzel varázsvessző csapásra minden problémád megoldódik. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy sokkal hatékonyabban és gördülékenyebben fogod tudni kezelni az utadba kerülő szituációkat és megoldásra váró feladatokat. Sőt megkockáztatom, hogy a legtöbbször majd nem is feladatokat és problémákat látsz majd, hanem nemes egyszerűséggel lehetőségeket. Sajnos kevesen élik ezt meg így és a legtöbben csak problémákat látnak a mindennapi életük során. A pozitív életszemlélet, a lelki béke, a belső iránytű és a lélek hangja elkalauzol minket abba az irányba ahol a csodák történnek. Megtanulunk magunktól is arra menni, ahol azok a lehetőségek és élethelyzetek várnak, amelyek a javunkat szolgálják majd és boldognak érezzük magunkat. Szívből és önfeledten boldognak. Pont úgy ahogyan mindig is szerettük volna a lelkünk mélyén.
Mikor voltál utoljára boldog? Szoktam feltenni a kérdést a hozzám fordulóknak. Elég vegyes kép él bennem a megadott válaszok tekintetében, mert a legtöbbször oda lyukadnak ki az emberek, hogy nem mostanában érezte magát ebben a felhőtlen állapotban. Ez így nem tökéletes, ez így nem kerek. Elhiszem, hogy az élethelyzetek, az életkörülmények nem teszik adott esetben lehetővé, de törekednünk viszont kellene rá. Sok sorsot és sok embert hallgattam már meg. Sok érdekes dolog hangzott el a fülem hallatára. Néha abszurd dolgok is. A cél mindig a segítség és az hogy bárki bárhol is rekedt meg, de valahogy ki legyen vezetve onnan. A lelki segítőnek az is feladata ugyanis, hogy meghallgat mindenkit, aki felkeresi a problémájával és a legjobb tudása szerint próbál meg segítségére lenni. Persze ehhez mindkét fél kell. Az nagyon kevés, ha csak az egyik oldalon álló akarja a változást. Általában nem nálam szokott a gond lenni. Elfogadom, ha valaki még nem áll készen és elfogadom, ha valaki még hezitál. Nekem nem célom senkit sem erőszakkal arrébb lökni. Mindegy ki milyen sebességgel halad, a lényeg mindig az irány lesz: mégpedig előre!
Gyakran térünk le az útról. Tényleg előfordul, hogy nem arra megyünk amerre kéne. Azt gondolom, hogy ez is rendjén van. Én úgy vélekedem erről, hogy azokra a megtapasztalásokra is szükségünk van, amelyek nem szerves részei annak, amerre mennünk kéne. Egyébként minden hasznos, amit tapasztalunk. Minden fontos ami történik velünk. Ezeknek a dolgoknak amúgy is akkor van jelentőségük, ha megértjük mit, miért dobott elénk az élet. Nem kapunk ám csak úgy dolgokat és nem kerül csak úgy elénk egy élethelyzet, vagy megoldásra váró feladat. Szerintem legalábbis nem. Nincsenek véletlenek ugyanis! Minden okkal történik velünk és körülöttünk. Éppen ezeknek a dolgoknak a megértése fog minket felvértezni az útra, ami előttünk áll. Éppen ezek a „tapasztalatmorzsák” fognak bennünket egy sokkal jobb egésszé formálni. Ez is az életünk része, mint ahogy az is, hogy aztán bármikor szabadon visszatérhetünk az útra, ha netalántán letértünk volna róla.
Vagy mégsem?
Az akaratunkon és azon fog múlni minden esetben, hogy meghalljuk-e a lelkünk hangját? Azonosulunk azzal az ösvénnyel, ahová letértünk, vagy megpróbálunk jobban vizsgálódni magunk körül és visszavezetjük magunkat oda, ahol lennünk kéne. Azt vallom és számtalan élő példa mutatja akár az én életemben is, hogy ha más nem marad és fontos a „küldetésünk” akkor az élet fog minket a megfelelő irányba terelni. Nem mindig vesszük észre ugyanis egyből a helyes irányt. Pedig segítséget mindig kapunk! Többször mint gondolnánk. Akár az Isteni gondviselés útján, akár a földi síkon, de mindig van aki minket tereljen a helyes irányba. Járjunk nyitott szemmel és maradjunk éberek. Legtöbbször ugyanis nem érzékeljük az isteni gondviselést. Pedig nem vagyunk egyedül a problémáinkkal és az életfeladatainkkal sem. Valaki mindig ott van velünk és a segítségünkre siet, de sokszor elutasítóak vagyunk és nem fogadjuk be teljes mellszélességgel a dolgokat. Így aztán maga Isten is hiába nyúl le felénk, hogy ujjával érintsen minket, ha sokszor mi magunk vagyunk a gátja annak, hogy a dolgok jobbra forduljanak körülöttünk.
Önmagunkkal kell jóba lennünk. Ez a legfőbb kulcs mindenhez. A felfelé kapaszkodásunk ugyanis mindig ezen múlik majd. Nem lehetsz haragban azzal aki vagy és nem lehet az sem, hogy cserben hagyod saját magad. Most, amikor ezeket a sorokat olvasod, gondolkodj el azon, hogy szereted-e önmagad? Igazából és teljes szívvel kérdezem, hogy jóban vagy-e magaddal? Szeretettel és hálával gondolsz magadra minden alkalommal? Nézzük meg, hogy így van-e a valóságban és tényleg szereted azt aki vagy. Segítek neked! Keress egy tükröt a lakásban! Mondjuk a lehető legnagyobbat. Aztán nézz bele mélyen és nézd meg jól önmagad! Tetszik, amit látsz? Szereted azt a valakit, aki visszamosolyog rád? Meg tudnád ölelni szívből és szeretetből? Elégedett vagy, amikor ezt látod? A válaszokat rád hagyom és az értelmezést is.
A belső iránytű segítőnk az úton. A lélek hangja is veled van, ha szeretnéd. Viszont ha nem vagy jóban önmagaddal nem fogod látni az utat, amit eléd „rajzolnának” alap esetben. Éppen ezért írtam fentebb, hogy önmagunkkal kéne jóban lenni. Ez lenne az első és legfontosabb. Ugyanis ha bent rend van, akkor kívül is rend van. A világ nem változik, de te változhatsz. Ahogy te változol úgy változik körülötted is minden. A szemléleted, az életfelfogásod, a hited és bátorságod mind-mind arra kell, hogy megtaláld azt a helyes ösvényt, amelyen járnod kéne. Néha serényebb léptekkel, néha óvatosabban a kelleténél, aztán van úgy, hogy nagyobb szökkenésekkel is lehet haladni rajta. A lényeg az, hogy haladj. Előre haladj!
Kósza ábrándjaink és gyermeki képzelgéseink közepette soha ne feledjük, hogy amit álomnak gondolunk az valóság is lehet. Ne hagyjuk, hogy a lelkünkben megbúvó kis „álommorzsák”, vagy a képzeletbeli tervezőasztalunkon megszületett kis „tervgalacsinok” a semmibe vesszenek. Akkor sem, ha elsőre senki nem ért meg minket. Elég, ha mi megértjük magunkat és biztosak vagyunk abban, amivé válni szeretnénk. Éppen olyan erősen kell hinni benne, hogy esélye se legyen annak, hogy mindez másképp történjen. A lelkünk tudni fogja merre kell mennünk és a belső iránytű is hű társunk lesz az úton. Bármerre is indulunk majd, az biztos, hogy többen fognak minket karolni, mint amennyit érzékelünk majd belőle. Így aztán nem magányos vándorként, tarisznyánkban egy hamuba sült pogácsával és otthoni földdel, hanem segítők szorgos kis keze által jutunk el oda, ahová megérkezni szeretnénk. Pontosan így lesz belőled óceánokat kishajóval átszelő kapitány, vagy felelős gondolkodású másodtiszt. Így leszel majd te magad is porondmester, egy országot és világot bejáró nemzetközi cirkuszban. Vagy te magad leszel az, aki a fényt hozza majd ebbe a világba és az emberek pislákoló szívébe teszel mécsest és őket emeled fel, mint egyfajta vándor, aki felkarolja az elesettet és keblére öleli.
Bármi is leszel, bármerre is tartasz majd az életben, egyet ne feledj:
A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz… De aki bölcs és kitartó, no és van elég ereje is, az végül rátalál a helyes útra, és még idejében eléri azt, amire vágyott. /Nemere István/
Ha tetszett az írásom, akkor ne felejtsd el megosztani másokkal is!
Korábbi írásaimat itt olvashatod!
Követheted oldalaimat a Facebookon és az Instagramon is!

2 hozzászólás. Leave new

  • Ez most nagyon jól jött pont egy nehéz időszak van az èletemben amikor is úgy èrzem ,hogy elveszítettem önmagam.
    Most azon dolgozom ,hogy vissza találjak 🙏🙏🙏🙏🙏

    Válasz
    • Örülök, hogy ha az írásom bármiben is segített neked! Önmagunkat bármikor megtalálhatjuk! Valójában nem veszünk el teljesen, csak bizonyos dolgokat nem látunk, vagy nem ismerünk fel egyértelműen. Sokszor a kiút előttünk van, csak a problémák sokasága eltemeti azt. Kívánom, hogy mihamarabb önmagadra találj! 🙂

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail címet.