Gondolom többen tudjátok már rólam, hogy sportolók mentális felkészítésével is foglalkozom a munkám során. Éppen ezen az úton csöppentem bele közel 2 évvel ezelőtt egy számomra nem annyira ismert sport, a Kick-box világába. Azelőtt egy másik küzdősport képviselői, leginkább az ökölvívást űzők közül fordultak meg páran a kezeim alatt. Mondjuk az ökölvíváshoz személyes tapasztalataim és élményeim is szorosabban fűznek, de a Kick-box mint sport, egy ismeretlen világba kalauzolt el engem is.
Szabó-Tóth Dáviddal (j) a Világkupán (Budapest)
Szabó-Tóth Dáviddal (j) a Világkupán (Budapest)
A munkámat legelőször egy akkor 17 éves fiúval Szabó-Tóth Dáviddal kezdtem el, aki azért keresett meg édesapjával, mert úgy érezte, hogy a teljesítménye nem éri el a maximumot sem az edzések, sem pedig a küzdelmek alkalmával. Az volt a másik problémája, hogy ha nem sikerültek a dolgok úgy ahogy ő szerette volna, akkor “szétszaladtak a lovak” és kiesett a kezéből az irányítás. Felmerült továbbá az is megoldandó feladatként, hogy miként tudna jobban összpontosítani a páston, hogyan tudna ezzel is még többet kihozni magából egy verseny alkalmával. Illetve egy nagyon fontos cél is megfogalmazódott Dávidban, mégpedig az, hogy szeretne a Magyar válogatottba bekerülni és ezzel a hazáját képviselni a közelgő Világbajnokságon.
Ezen megfogalmazott problémák és célok mentén kezdtük el azt a munkát, amelyben Dávidot elkezdtem felépíteni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy már az első foglalkozások után szemmel látható, az ellenfeleknek pedig a saját bőrükön érzékelhető volt az a javulás, ami Dávid akkori teljesítményét jellemezte. Egyszóval viszonylag gyorsan sikerült a lényeg oldaláról megfogni a munkát és ezzel felépíteni valaki sportpályafutását a mentális oldalról.
Instrukciókat adok a Világkupán. A képen Didenko Alexander (j) többszörös Magyar bajnokkal, aki többek között Utánpótlás EB. 2. helyzett és többszörös Világkupa érmes versenyző (kép forrása: Bogár Mihály)
Instrukciókat adok a Világkupán. A képen Didenko Alexander többszörös Magyar bajnokkal, aki többek között Utánpótlás EB. 2. helyezett és többszörös Világkupa érmes versenyző. (fotó: Bogár Mihály)
A Dáviddal való közös munka és éppen ezért a teljesítményén szemmel is jól látható pozitív változások sorozata eredményezte azt, hogy ezen sport berkein belül megkeresett a Beerfort Nyergesújfalu KBSE egyesülete. Kérésük az volt, hogy az akkori fiataljaiknak segítsek könnyebbé tenni a felkészülést és segítsek mindeközben személyre lebontva mindenkinek megtalálni az erősségét. Az is kérés volt, hogy próbáljak valahogy az összpontosításban segíteni a csapat tagjainak, mert bizony náluk is előfordult, hogy egy-egy küzdelem közben bizony “elkalandozott” az elme. A nyergesújfalui egyesületnél 8 fiatal sportoló útját egyengethettem a magam legjobb tudása szerint. Többen közülük a Magyar válogatott oszlopos tagjai jelenleg is. Illetve lehetőségem volt a szenior és a hobbi sportolóknak is egy kis ízelítőt adnom abból, hogy miként is zajlik nálam a munka.
A mai napig kiváló viszonyt ápolok az ottani mesterekkel, akikhez bármikor szívesen megyek ha kérik tőlem.
Ettől az egyesülettől a “szomszédvárba” vezetett az utam. Történt ugyanis, hogy a Beerfort Nyergesújfalu KBSE edzőinél érdeklődött utánam egy másik Kick-box csapat vezetője. Esztergomból keresett meg Olasz Attila edző, aki szintén azért kérte a segítségemet, mert szerette volna, ha a tanítványai sokkal eredményesebben, összeszedettebben és sikeresebben teljesítenek a versenyeken.
A képen Olasz Attilával az Esztegomi Kick-box SE mesterével
Olasz Attilával az Esztegomi Kick-box SE mesterével a Világkupán Budapesten
Így aztán elkezdődött az Esztergomi Kick-box egyesület csapatának felkészítése versenyekre. Ez egy nagyobb kihívás volt számomra, egy nagyobb létszámmal. Itt már szenior, felnőtt és utánpótlás (junior, gyermek, serdülő) korú versenyző egyaránt megtalálható a csapatban. A felkészítendő versenyzők létszáma olykor változik a versenyektől és megmérettetésektől függően, de alapvetően 10-15 fő állandó felkészítésében segédkezem. Az itt megkezdett munka jelenleg is tart, jelenleg is aktívan benne vagyok heti rendszerességgel az egyesület életében.
A munkámról egy pár gondolat röviden.
Bár általában csapatoknál, egyesületeknél dolgozom, de minden esetben az adott személyre bontom le a munkát és aszerint próbálok a versenyzővel haladni. Mindenkinél azt keresem meg, ami neki a legjobb és ezzel próbálom a sikerig vezetni. Vannak gyakorlatok, amelyeket együtt végzünk, de a legtöbb alkalommal kisebb csoportban, vagy egyénileg foglalkozom a versenyzőkkel. Ennek az az oka, hogy mindenkinek más a jó és én azt szeretem, ha mindenki megtalálja az igazi önmagát a foglalkozások alkalmával.
Vígváry Viktorral, aki többszörös Világbajnoki helyezett, EB győztes, Világkupa győztes, Magyar bajnok
Vígváry Viktorral (Esztergomi KBSE), aki többszörös Világbajnoki helyezett, EB győztes, Világkupa győztes, Magyar bajnok
Hála ennek a sportnak és az edzőknek egyesületeknek, rengeteg érdekes és fontos versenyre eljutottam az elmúlt két évben. Az országon belül elérhető közelségben lévő versenyekre elutazom ugyanis a csapatokkal, hogy a helyszínen is segítsem őket. Izgalmas élőben látni a saját tanítványaimat miközben megpróbálnak mindent kihozni magukból. Arról már nem is beszélve, hogy ott azonnal a segítségére lehetek bárkinek, akinek nem úgy mennek aznap a dolgok, ahogy megálmodta magának.
Szóval így jutottam el többek között a Budapesten megrendezett Világkupára (2018-ban és 2019-ben) és az Országos Magyar Utánpótlás bajnokságra Esztergomba (2018-ban) és Dorogra (2019-ben). Ezeken a versenyeken élőben is láthattam és megtapasztalhattam mindent, amit csak szerettem volna. (A borítóképen a 2019-es Világkupán Budapesten, az Esztergomi KBSE veresenyzőivel. fotó: Bogár Mihály)
Lehet hogy kevesen tudják, de  a Kick-box nem kiemelten támogatott sport ma Magyarországon. Azt gondolom kevesen tudják, hogy ennek ellenére a Magyar Kick-box sportolók világszinten elismertek és rengeteg érmet hoznak haza a nemzetközi versenyekről. Például az Európa bajnokságról, a Világbajnokságról és számos országban megrendezett Világkupákról egyaránt.
Tóth Vanesszával (b) és Schmidt Zsófiával (j) a Beerfort Nyergesújfalu KBSE két kiváló versenyzőjével
Tóth Vanesszával (b) és Schmidt Zsófiával (j) a Beerfort Nyergesújfalu KBSE két kiváló versenyzőjével az Országos Magyar bajnokságon Dorogon.
A sport szeretete mindenek felett ível én azt vallom! Ugyanúgy mint más élsportban, itt is az alázat és a tenni akarás jellemzi a sportolókat. Mivel volt alkalmam most már több helyen is részt venni a felkészülésekben, így személyesen láthattam mindezt a fiatal és idősebb versenyzőknél egyaránt. Mindezek között azt is megtapasztaltam, hogy kellő támogatás híján sokszor saját zsebből kell kipótolni, vagy megfinanszírozni egy-egy versenyt magának a sportolónak. Mindezek ellenére a legtöbben még így is szívből és teljes odaadással végzik el a munkát.
Most éppen Utánpótlás Európa Bajnokságra készülünk a versenyzőimmel. A felkészülések már javában zajlanak és az edzőtábor is elindult a Magyar Utánpótlás válogatott részére.  Ennek a rangos eseménynek a rendezője idén Magyarország, ezen belül pedig Győr városa lesz. Idén ugyanis itt rendezik meg az EB-t augusztus végén. (Audi Aréna)
Egyszóval az idén “helyben” szoríthatunk a versenyzőinkért!
Köszönöm szépen az egyesületeknek a lehetőséget és a felkérést a közös munkára! Esztergomi Kick-box SE; Beerfort Nyergesújfalu KBSE;
Köszönöm szépen az edzőknek, vezetőknek a bizalmat! Név szerint Olasz Attilának, Szántó Sándornak, Hirsch Viktornak és Szabó-Tóth Zoltánnak!
Köszönöm, hogy engem választottak és szívesen adták tanítványaikat a kezem alá!
Az EB-n induló versenyzők közül pedig köszönöm szépen a bizalmat azoknak, akiket én készíthettem fel valamilyen formában. És azoknak is, akikkel volt már bármiféle kapcsolatom mentális felkészítés terén!
Név szerint:
Schmidt Zsófia
Világbajnokság Light contact 3. helyezett
Világbajnokság Kick light 3. helyezett
Európa bajnokság Kick light 3. helyezett
Világkupa többszörös arany érmes
Többszörös magyar bajnok
Tóth Vanessza
Világbajnokság Kick light 2. és 3. helyezett
Európa bajnokság Kick light 2. helyezett
Európa bajnokság Light contact 3. helyzett
Világkupa Kick light 1. és 2. helyezett
Világkupa Light contact 1. helyezett és kettő 2. helyezés
Magyar bajnokság Kick light 2-szeres magyar bajnok
Magyar bajnokság Light contact 2-szeres magyar bajnok
Szabó-Tóth Dávid
Világbajnokság Light contact 3. helyezett
Többszörös Világkupa Kick light győztes
Többszörös Világkupa Light contact győztes
Többszörös nemzetközi kupagyőztes 1. helyezett (Kick light és Light contact)
Többszörös nemzetközi 2. és 3. helyezett (Kick light és Light contact)
Diákbajnokság Kick light többszörös magyar bajnoka
Diákbajnokság Light contact többszörös magyar bajnoka
Többszörös Magyar bajnok
Vígváry Viktor
Világbajnokság Kick light három alkalommal 3. helyezett
Világbajnokság Light kick 2. és 3. helyezett
Európa bajnokság Kick light kétszeres 1. helyezett
Európa bajnokság Light contact kétszeres 1. helyezett
Többszörös Világkupa győztes
Többszörös Magyar bajnok
Kajtár Bence
Világbajnokság 1. helyezett, 3. helyezett
Európa Bajnokság 5. helyezett
Világkupa ötszörös 1. helyezett, háromszoros 2. helyezett, kétszeres 3. helyezett
Többszörös Magyar bajnok
Baráth Albert Károly
Európa bajnokság kétszeres 2. helyezett
Világkupa háromszoros 1. helyezett és kétszeres 3. helyezett
Országos bajnokság Kick light 1. helyezett és háromszoros 2. helyezett
Országos bajnokság Light contact kétszeres 1. helyezett, háromszoros 2. helyezett és 3. helyezett
Rajtuk kívül természetesen Mindenkinek szurkolok!
Minden Magyar versenyzőnek sikeres szereplést kívánok!
Hajrá lányok és srácok!
A további írásaimat itt tudod olvasni!
Egy témához kapcsolódó korábbi írásom itt olvasható
Oldalamat követheted a Facebookon és az Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail-címet.

Menü